2013. december 30., hétfő

Ágyú kell Szigethbe...

„jól tuggyja azt, hogy szerszámmal szokták az végházakat tartani.”
Ágyú kell úgy Szigetbe, mint Tihanyba is…


1558. december 26-án kelt levelében a szigeti kapitány, Horváth Márk írta a nádornak, Nádasdy Tamásnak, hogy azon híreket kapta, hogy a török nagyon készülődik a tavaszra „Fehérváron” hajókat csinálnak. Itt minden bizonnyal nem Székesfehérvárra, hanem Nándorfehérvárra utalhat.

Ugyanezen levelében biztosítja Nádasdyt, hogy a „Tótországból” (itt a korabeli szóhasználatban Horvátországra, egészen pontosan Szlavóniára utalt) kért ártányokat a tavasszal küldheti, mert a Dráva is nagyon zajlik, így átkelni rajta most nem lehet. A „bízott embert” kit kiküldött pénzzel, az visszatért – s a vásárlást lebonyolította – amint lehet, megy Babócsára és onnan át Szlavóniába megy az állatokért, akiket az idő szelídülésével nyomban Nádasdyhoz viszik.

A levele aztán arról is beszámol – s ezek már a vár állapotára utalnak, s e tekintetben izgalmas észrevételeket tartalmaznak –, hogy egész nyáron építkeztek, s a munkálatokat a hadi tanácsos, Sigmund Galler, kit az Udvarból küldtek ki, ugyancsak megszemlélte vizitációja során. Megmustrálta a szigeti őrséget is – meghozta három havi zsoldjukat (noha nyolc hónappal volt adós a Kamara) – pénzben és posztóban is fizetett valamit.

A szigeti várban ekkor 700 gyalog volt, noha a felsőbb rendelkezés kimondta, hogy békében legalább ezer, s háború idején legalább kétezer gyalogosnak kell szolgálatot adni Szigetváron. Horváth Márk azonban – különösen a sikeres 1556-os szigeti ostrom tükrében – hangsúlyozza, hogy ágyúkat is küldjenek be Szigetbe. Bár a levélben hangsúlyozza, nem tud arról, hogy a szigeti ágyúkról, a golyókról és a fuvarról neki jelentenie kellett volna. „…azt szeretné, ha húsz apró és négy forgó tarackot kapna a vár”, s azokat idejében szállítsák le. Horváth Márk hangsúlyozza, az ágyúkat nem magának kéri (!). Megírta, hogy „Őfelségéhez” is könyörgött lássa el bőven Szigetet „porral, golyóbissal és ónnal…”

Nádasdy Tamás azon felvetésére, hogy ő (a nádor) úgy hallotta a cseh királytól (ti. a trónörököstől Habsburg Miksa főhercegtől), hogy Horváth Márk megígérte több esztendőre is elvállalja a szigeti kapitányi tisztet, azt válaszolta, hogy valójában ő (már mint Horváth) csak egy esztendőre kötelezte el magát (a későbbiek mégis a „cseh királyt” igazolták, hiszen Horváth Márk eztán már haláláig 1561-ig végig Szigetvár élén maradt).

Érdekes momentuma az is a levélnek, hogy Horváth Márk arra a kérdésre, hogy bár ígérte mind Nádasdyt, mind az uralkodót meglátogatja – azaz kötelezően referál nekik személyesen – még sem ment, menti magát, hogy ezt most nem teheti, mert csak egy hónapnyi szabadsága van, s ez az idő kevés erre. Azt csak gyaníthatjuk, hogy az udvari raportra rendelés célja talán az lehetett, amiről Horváth Márk a levele végén nyilatkozik; nehezményezte, hogy Őfelségének azt mondják, hogy „Szigetnek sok a jövedelme, s ezért cirkáló jár a nyakára.” Miről is van itt szó? 

A szigeti védelem – 1556 után – kibontakozó „offenzívájáról”, azaz arról az intenzív – és többé-kevésbé sikeres – portyázó hadmozdulatokról, melynek révén mélyen a török Hódoltságba hatolta – egészen a Dunáig, Mohácsig, Tolnáig, sőt még azontúl is az alföldi Zomborig hódoltatták a falvakat. Természetesen jóval nagyobb terület volt annál, amely közvetlenül a szigeti várgazdasághoz, illetve az egykori vármegye (Baranya) joghatósága alá tartozott. 

Ezek a portyázások egyáltalában nem voltak veszélytelen, de ha sikerrel jártak, akkor a beszedett adó, vagy járadék összege is megsokszorozódott – valószínű, hogy ennek a híre jutott el Pozsonyba is, Bécsbe is. Ezért küldte ki a király a revizorokat, hogy pontos számadást készítessenek. Azonban – a dolog természetéből adódóan – ezek a portyák néha sikeresek voltak, néha balsikeresek, így a befolyt összeg nem volt állandó. Érthető, hogy Horváth Márkó nem szerette volna, ha ezeket az összegeket fix befolyt jövedelemként veszi majd a Kamara.

A levél legérdekesebb részének mégis az ágyúkra vonatkozó megjegyzést tartom, annál is inkább, mert a szigetiek kérelme nem egyedülálló a végeken. Sorozatosan érkezte ezek a nádorhoz és a Haditanácshoz egyaránt, jelezvén, hogy a magyar végvári kapitányok jól felismerték az „újdonságnak” számító tűzfegyverek fontosságát, amint ezt egy másik nádorhoz írt kérelemből is tudjuk.

Takaró Mihály Tihany parancsnoka 1554. október 13-án kelt levelében szintén erről írt a nádornak, Nádasdy Tamásnak: „a török a szomszédságra akar menni, de bizonnyal meg nem értettem, ha ugy vagyon e vagy nincsen.” Egyúttal sürgeti is a nádort, hogy a kicsiny, de a balatoni védelemben stratégiai fontosságú Tihanyba tüzérségi eszközöket küldjön: „jól tuggyja azt, hogy szerszámmal szokták az végházakat tartani. Azért könyörgök te Nagyságodnak, hogy te Nagyságod ne hagyjon, mert Isten után csak te Nagyságodban vagyon minden bizodalmam.”


Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. – kézirat

"Obsidio Szigetiana." – Szigetvár végvári történeti múltjáról és a Zrínyiek „örökségéről.”
Történelmi és kulturális oldal.
Magyar Országos Levéltár E. 185. Nádasdy család lt. Horváth Márk levelei. vö. Szakály Ferenc: Egy végvári kapitány hétköznapjai (Horváth Márk szigeti kapitány levelezése Nádasdy Tamás nádorral). In: Somogy Megye Múltjából. 1987. 101-102. v. 55. függelék
Magyar levelek a XVI. századból. Takaró Mihály Nádasdy Tamásnak. In: Történelmi Tár 1907. 388-389.